Tiszta levegőre, zöld környezetre, csendre áhítoztam…
…ahol a külső körülmények ideálisak a tudatosság gyakorlásához.
Tiszta levegőre, zöld környezetre, csendre áhítoztam.
2022 tavaszán érkeztem meg oda, hogy jógaoktatóként egy olyan térre vágyom, ahol a napi gyakorlásom - legyen az meditáció, ászanagyakorlás vagy “csak” tudatos jelenlét - nem ütközik folyamatosan korlátokba, nehézségekbe.
Tiszta levegőre, zöld környezetre, csendre áhítoztam. És bár tudtam, hogy az igazi jógi nem függ a körülményektől, mégis úgy éreztem, a betonrengeteg közepén kevésbé tudom magamban azt a békét megteremteni, amire szükségem lenne.
Spirituális és önismereti utam ezen állomásán úgy döntöttem, segítek magamnak azzal, hogy létrehozok egy teret, ahol a külső körülmények ideálisak a tudatosság gyakorlásához.
Egészen kicsi korom óta van bennem egy vágy, hogy ami az enyém, azt megosszam másokkal, legyen az az általam főzött étel, valamiféle tudás vagy tapasztalat, vagy az engem ért örömök. Így nem volt kérdés, hogy ha ezt a teret létrehozom, azt nem magamnak szeretném megtartani, hanem adnék az ott kapott érzésekből, élményekből másoknak is.
Miután hosszasan keresgéltem a Balaton-felvidéken eredménytelenül, egyszer csak megszólított egy ház a Mátrában, ahol gyerekkoromban jártam utoljára. Ha már úgyis odautazok, megnézem, milyen más eladó telkek, házak vannak, gondoltam. Végül egy üres telek volt az egyetlen, amit megnézésre érdemesnek tartottam. A ház nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a telek viszont annal inkább!, Amikor először Parádóhután jártam, nem éreztem katarzist vagy őrült izgalmat, “mindössze” annyit, hogy “ez lesz az, itt dolgom van”.
Bár Gáborral, a párommal már együtt éltünk addigra, ő csak később érkezett meg igazán a MátraTea projektbe, akkor még az egyéni harcomként tekintettem a vendégház felépítésére, amiben ő persze segített, támogatott, ahogy tudott. Amint megkaptam az építési engedélyt, és nagy lendülettel belevágtam volna a projektbe, megtudtuk, hogy hamarosan babánk születik. A legtöbb épelméjű ember itt gondolt volna egyet, és halasztja az építkezést pár évvel, mi viszont vettünk egy nagy levegőt, és úgy döntöttünk, most már végigvisszük, ekkor már ketten, teljes mellszélességgel.
Ahogy nőtt a hasamban Zsombor, úgy fokozódott az aggodalom is, hogy ebből hogyan és mikorra lesz kézzel fogható bármi, de tudtam magamról, hogy ha én valamibe beleállok, akkor az sikerül, így belelendültem a vállalkozók vadászásába. Kettőnk munkája közül az enyém volt rugalmasabb, így én vittem a telefonon és levélben elintézhető részeket időnként szinte teljes munkaidőben, Gábor pedig ugrott, ha a helyszínre kellett menni valamiért.
Szerencsére kiváló csapatot sikerült összehoznunk nem kevés szervezéssel, így a legtöbb munkafolyamat ment, mint a karikacsapás. Persze adódtak váratlan meglepetések, nehézségek is. A víz bekötését a szezon vége előtti utolsó utáni nap könyörögtük ki a vízműveknél, a villanyszerelést nyitott oldalú házban, 4 fokos szakadó esőben kellett megcsinálni az utolsó pillanatban felkért, hozzáértő barátoknak (ezúttal is köszönjük).
2023 szilveszterét már a házban szerettük volna tölteni, nem így alakult, végül kisfiunk születése után, hármasban aludtunk először a házban 2024 márciusban.
Elképesztő volt végre egyben látni azt a munkát, amit beletettünk, és átélni, hogy létrehoztuk ezt a teret a semmiből kevesebb, mint egy év alatt.
Feladat még akadt bőven, de már itt tudtuk, hogy sikerült, ez a ház olyan lett, ha nem jobb, mint amit megálmodtunk.
Mivel mindketten akkor örülünk igazán valaminek, ha abba másokat is be tudtak vonni, így ‘24 nyarán a MátraTea kertjében tartottuk meg elmaradt lakodalmunkat mintegy 70 emberrel. Akkor éreztük igazán, hogy megérkezett a MátraTea, amikor végre láttuk emberekkel, valódi élettel feltöltve.
2024 nyarán ezután ismerősöket, barátokat fogadtunk a házban teszt jelleggel, hogy lássuk, mennyire sikerül átadni, amit szerettünk volna, más vendégek hogyan tudják kihasználni a tér a és a természet adottságait, milyen energiákat hoznak ide, és mit visznek innen haza.
